Rácz Zsófia vezető régész elmondta: létrejött egy közel száz egyénből álló hálózat Mongóliától a Kárpát-medencéig, és közvetlen bizonyítékot találtak az európai hunok ázsiai hun eredetére.
A HistoGenes projekt keretében működő nemzetközi kutatócsoport, akikről már korábban is írtunk, nemrégiben újabb szenzációs eredményekkel jelentkezett.
Az amerikai Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) folyóiratban megjelent tanulmány első szerzői Guido Alberto Gnecchi-Ruscone (Tübingeni Egyetem ) és Rácz Zsófia (ELTE BTK), vezető kutatója az ELTE-ről Vida Tivadar.
Számos magyarországi intézmény, így az ELTE TTK, a Magyar Nemzeti Múzeum, a HUN-REN BTK Archaeogenomikai Intézet, a BTM Aquincumi Múzeum, a Hajdúsági Múzeum és a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársai is hozzájárultak a cikk megszületéséhez.
Interjúalanyunk Rácz Zsófia régész, az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének docense.
Ezt is ajánljuk a témában
Neves szaklapban jelent meg egy cikk, ami eddig elképzelhetetlen mélységben elemzi az avarok genetikáját, rokonsági és társadalmi viszonyait, akik makacsul ragaszkodtak hitükhöz, gyökereikhez.
*
Mielőtt a konkrét eredményekre térnénk, foglaljuk össze: általánosságban véve milyen projektről van szó?
A Kárpát-medence és környezete népesség- és társadalomtörténetét vizsgáljuk a 4. és a 9. század között, tehát a római uralom végétől a magyar honfoglalásig tartó időszakban, magyar részről Vida Tivadar (ELTE) vezetése alatt.
Mintegy 6000 genetikai mintát vettünk,
kiegészítve a közösségek táplálkozására és mobilitására vonatkozó izotópos mintavételekkel, és a keltezést segítő radiokarbon mintákkal: ezek a vizsgálatok mind emberi csontok és fogak alapján történnek.
Melyek a kutatások legfőbb célkitűzései?
Regionális „mélyfúrásokat” végzünk Erdélytől a Bécsi-medencéig, Szlovéniától Közép-Németországig: egy-egy régióban
minél jobban szeretnénk megérteni a népvándorláskori változásokat.
A temetők szintjén, ha van rá mód, teljes mintavételezésre törekszünk, ami az egyes közösségek társadalmi-rokonsági rendszerének rekonstrukcióját teszi lehetővé.
Melyek az új tanulmány legfontosabb, szakmai szempontból is vadiúj megállapításai?
Legújabb tanulmányunk egy váratlan felfedezésnek köszönhetően született, miközben egy nagyobb témán dolgoztunk: a Tisza középső folyásvidékének a szarmata kortól az avar korig tartó népességtörténetén.
Guido A. Gnecchi-Ruscone genetikus szerzőtársam felfedezte, hogy egy Tiszabura-Pusztataskony határában
az 5. században eltemetett nőnek távoli, de közvetlen rokoni kapcsolatai vannak mongóliai, ázsiai hun sírokban fekvő, körülbelül 400 évvel korábban élt személyekkel.
Ez egy új módszernek volt köszönhető, ami azonos kromoszóma szegmenseket tud kimutatni egy-egy egyén között. Ezután úgy döntöttünk, hogy a témának, vagyis a hunok eredetének érdemes egy külön tanulmányt szentelnünk.
Hogyan kezdtek hozzá? Hogyan zajlott a kutatás?
Létrehoztunk – főként már korábban publikált genetikai adatokból – egy 370 mintát tartalmazó adatbázist. Ebbe bevontunk minden ismert mongóliai, az ázsiai hun időszakból – Kr. e. 3. század vége – Kr. u. 2. század – származó sírt, a Közép-Ázsiából elérhető hun kori adatokat, végül a Kárpát-medencéből származó 4.-6. századi népesség mintáit. Ezeken átfuttatva az előbb említett analízist,
létrejött egy közel száz egyénből álló hálózat, Mongóliától a Kárpát-medencéig.
E hálózat magjában megtalálható három, egymással is negyed-hetedfokú rokonságban álló személy – az előbb említett pusztataskonyi, valamint egy tiszagyendai női és egy zuglói férfi temetkezés –, és több ázsiai hun sír is. Távolabbról egy erdélyi és egy kecskeméti 5. századi férfi is ide köthető. Ha a mongóliai „végét” nézzük a hálózatnak, kifejezetten gazdag, a birodalmi elithez tartozó férfiak és nők is beletartoznak, a legismertebbek Gol Mod 2. lelőhelyének 1. sírja, ami egy hatalmas méretű, úgynevezett teraszos sír, és a nyugat-mongóliai – Altaj-vidék – Takhiltyn Khotgor egyik gazdag női temetkezése.
A Kárpát-medence és a mongóliai „végek” között mit találtak?
Szerencsére a két régió közötti hatalmas térségből is ide tudtunk kapcsolni néhány lelőhelyet, a legfontosabb ezek közül egy kelet-kazahsztáni temető, Berel népvándorláskori része, valamint egy-egy nyugatabbra fekvő magányos temetkezés.
Csábító lenne ezeket a Belső-Ázsiából kiinduló hun vándorlás állomásaiként értelmezni, de ez a kérdés kulturális és kronológiai szempontból sem ilyen egyszerű.
Ehhez majd akkor tudunk visszatérni, ha Belső- és főleg Közép-Ázsiából, valamint Szibéria csatlakozó régióiból részletesebb genetikai térképpel rendelkezünk.
Közelítsünk rá a Kárpát-medencére! Itt milyen eredményeket emelne még ki?
Ami nagyon fontos, hogy nem csak a szigorúan vett hun korszakból – 4. század vége – 5. század első fele –, hanem a rákövetkező időszakból, a Gepida Királyság idejéből is találtunk néhány ide kapcsolható mintát, ami
a hun kori népesség egy részének továbbélését bizonyítja
gepida uralom alatt. Ezt már korábban is feltételeztük régészeti alapon, a temetkezések és a települések vizsgálatán keresztül, például a koponyatorzítás szokásának folytatólagossága miatt.
Ha a hálózat tényleges hun kori mintáit nézzük, akkor azok főként olyan sírokból származnak, amelyeket régészeti vagy antropológiai alapon is keleti eredetűnek határoztunk meg. Többnyire magányosan eltemetett, néha lókoponyával-lábszárcsontokkal, fegyverrel, egy-egy aranytárggyal, fej mellé helyezett étel-italáldozattal ellátott személyekről van szó.
Milyen tágabb értelemben vett következtetések adódnak a tudományos adatokból?
Közvetlen bizonyítékunk van az európai hunok ázsiai hun eredetére. Pontosabban fogalmazva: a birodalom népességének egy kis része ilyen eredetű volt. E megállapítás mellé kell ugyanis tennünk azt az adatot is, hogy azok az egyének,
akik teljesen vagy részben keleti genetikai állományt hordoznak, összesen csupán 7%-át teszik ki a korabeli népességnek!
Ráadásul ők sem egyformák, vannak, akik kelet-ázsiai, de olyanok is, akik inkább keleti szarmata, vagy a Kaukázus térségébe vezető genetikai képet mutatnak. Azt is látni kell, hogy a kiinduló területek is sokszínűek, így az ázsiai hun birodalom népessége is roppant összetett úgy kulturálisan, mint biológiailag. A Kárpát-medencei 5. századi népesség nagyrésze ugyanakkor változatos európai genetikai hátérrel rendelkezik, például ekkoriban határozottan megnő az észak-európai komponens, de ez már következő tanulmányok témája lesz…
Vagyis?
Tágabb történeti következtetés tehát, hogy egy
kis számú, de egyértelműen Belső-Ázsiából eredeztethető csoportot biztosan ott találunk a Hun Birodalom vezetői és megszervezői között
– ez az eredmény megerősít korábbi, történeti-régészeti elméleteket.
Fontos még kiemelni, hogy az az új, a hun birodalom felemelkedésének köszönhetően kialakuló identitás, amit a régészeti leleteken keresztül látunk megszületni, nem korlátozódott egy szűk csoportra! Erre jó példa a különféle áldozati leleteknek, a koponyatorzítás szokásának, vagy éppen a jellegzetes női és férfi viseleteknek a széleskörű elterjedése.
Miben más a hunok és az avarok „lenyomata” a Kárpát-medencében genetikai, etnikai, politikai, és kulturális szinten?
Az avar korban – Kr. u. 568 – 9. század eleje – jóval nagyobb belső-ázsiai népesség éri el a Kárpát-medencét, az eurázsiai sztyeppe nyugati területeiről, így a kelet-európai sztyeppéről is magukkal hozva csoportokat: körülbelül 20%-ra becsüljük a keleti származásúak arányát ebben az időszakban, de ezt majd régiónként pontosítani lehet.
Ráadásul rövid idő alatt lezajló vándorlásról van szó, nem pedig sok évszázados folyamatról és sokszorosan átszerveződő csoportokról, mint a hunok esetében.
Az avaroknak sikerült egy, a hunokénál jóval hosszabb életű államot létrehozniuk a Kárpát-medencében, amelyben végig jelentős maradt kulturálisan és biológiai szempontból is a keleti hagyaték.
Mire gondol?
A kulturális folytonosságra utal maga a kaganátus politikai szervezete, a rokonsági szerveződés egyes elemei – mint például az exogámia és a többnejűség –, de olyan szokások is, mint a lovas-fegyveres temetkezés gyakorlása még az avar kor kései időszakában is.
Az avarokkal kapcsolatban kiemelném még, hogy a kaganátus kezdete óta számolunk egy erős központi hatalommal. Ez a hunoknál is kialakul, de a túl nagy kiterjedés és Attila ambiciózus tervei halála után nem fenntarthatóak. Lényegében azt mondhatjuk, hogy
a hunoknak ugyan jóval nagyobb a hírük, de hosszú távon az Avar Kaganátus bizonyult életképesebb államnak.
Az avarok esetében igazi meglepetés volt, hogy kiderült: a házasodási szokásaik miatt egyes közösségekben masszívan megőrződött a keleti genetikai komponens – tehát hasonló származású és kulturális hátterű nemzetségek-közösségek tagjai házasodtak egymással. Nem kizárólag, de jelentős mértékben. Ugyanakkor egymáshoz közel fekvő településeknél is előfordult, eltérő származás esetén, hogy lakóik szinte semmilyen rokoni kapcsolatban nem álltak egymással. Erről az utóbbi évben a Nature-ben megjelent két tanulmány is beszámol, amiről a Mandiner is írt. Lehetséges azonban, hogy hosszú távon pont ez a merev rendszer volt az avarok veszte: elment mellettük a világ, mindez a Nagy Károly-féle hadjáratokkal megfejelve.
Ezt is ajánljuk a témában
Neves szaklapban jelent meg egy cikk, ami eddig elképzelhetetlen mélységben elemzi az avarok genetikáját, rokonsági és társadalmi viszonyait, akik makacsul ragaszkodtak hitükhöz, gyökereikhez.
A magyarok kezdeti befolyása a Kárpát-medencére miben különbözhetett a hunokétól és az avarokétól ugyanebben a kontextusban? Milyen újdonságot tudtunk meg Gerber Dániel, Csáky Veronika és Szeifert Bea Kárpát-medencei alapnépességet meghatározó tanulmányához képest?
Megállapításainkhoz nagyon jól kapcsolódott Gerber Dánielék tanulmánya, amely arra világított rá, hogy
a honfoglaló magyarság körében egy ennél jóval nyitottabb társadalommal kell számolnunk,
hiszen az újonnan jövő keletiekből és a helyiekből hamar kialakult az a genetikai kép, ami már az Árpád-kori Magyarország sajátja lett.
A 10. századi Kárpát-medencéből azonban még nincs teljes temető elemezve genetikai szempontból, csupán válogatott mintákat tettek közzé.
Az avar korszak kutatása e téren jóval előrébb jár.
Nagyon várom, amikor majd közösségi szinten, a rokonsági szerveződés szempontjából is össze tudjuk vetni az avar kori és a honfoglalás kori népességet egymással!
A mostani hun kori kutatásunk ezektől a nagy mintaszámra építő tanulmányoktól eltér, az általános népességtörténeti folyamatok bemutatása helyett egy exkluzív kis csoportra, és ennek a kis csoportnak a belső-ázsiai szálaira helyeztük a hangsúlyt. Azt is meg kell érteni, hogy az 5. századi minták között a keleti komponenssel rendelkezők olyan kevesen vannak – tanulmányunk lezárásáig ez huszonegynéhány mintát jelent –, hogy nem lehet az avar korhoz hasonló társadalmi-rokonsági egységeket, így például többgenerációs családfákat sem rekonstruálni.
Ezt is ajánljuk a témában
A honfoglalás statikus képe megdőlt, a magyarság kulturális fennmaradását pedig a helyiekkel való keveredés tette lehetővé, szemben a hunok és avarok elkülönülésével. Páratlan eredmények!
Neparáczki Endre genetikus nemrég nyilatkozott lapunknak. Szerinte a tudományos kérdés sosem az volt, hogy az európai hunok és a honfoglaló magyarok között van-e közvetlen genetikai kontinuitás, hanem az, hogy van-e a két etnikumnak közös őse – erre pedig komoly eredmények utalnak. Úgy tűnik, van, ezt most részben Önök is megerősítették, ha jól értem. Jól értem?
A genetikát tekintve: mi az új tanulmányunkban nem foglalkoztunk 10. századi, honfoglaláskori népességgel, a hun korszak egy ennél jóval korábbi időszakot, az 5. század első felét-közepét jelenti a Kárpát-medencében. Tehát a Kr. u. 1. századi Mongólia és az 5. századi Alföld között találtunk közvetlen kapcsolatot. Ilyen közvetlen szál Belső-Ázsiával a 6. század második felében megjelenő avarság körében bizonyítható ismét, hiszen ugyanabból a földrajzi régióból érkezik egy nagyobb csoport.
Ezt is ajánljuk a témában
Neparáczki Endre genetikus szerint a tudományos kérdés sosem az volt, hogy az európai hunok és a honfoglaló magyarok között van-e közvetlen genetikai kontinuitás, hanem az, hogy van-e a két etnikumnak közös őse.
A magyarság ennél jóval nyugatabbra, a Dél-Urál vidékére és Délnyugat-Szibériába tehető kiinduló területe a honfoglalók genetikáján is jól nyomon követhető, de az is igaz, hogy
az urálin kívül más sztyeppei genetikai komponensek is megjelennek bennük.
Ezeknek a megfejtésén jelen pillanatban is dolgoznak a genetikus kollégáink, és azt hiszem, mélyebb, „egyenletesebb” sztyeppei mintavétel kellene ahhoz, hogy jobban megértsük a népességtörténeti folyamatokat. Egy új tanulmány éppen az Urál-vidék és a Kárpát-medence között állapított meg hasonló módszerrel, mint amivel mi is dolgoztunk, közvetlen rokoni szálakat. Erről egy nagyon jó részletes összefoglalást közölt a Mandiner is, Gyuris Balázzsal beszélgetve.
Ezt is ajánljuk a témában
Nemzetközi mércével is egyedülálló történeti genetikai feltárást végzett egy kutatócsoport, az eredmények új dimenzióba emelik a komplett őstörténetet. Gyuris Balázs első szerzővel beszélgettünk.
Úgy tűnik, a sztyeppei életmód, harcmodor, társadalmi berendezkedés, ami egy széles földrajzi régióra jellemző, újra és újra megjelent a Kárpát-medencében a beköltöző csoportokkal. Miért éppen a magyarok állták ki az idők próbáját?
Bóna István professzor mondta nekünk anno az egyetemi előadásokon:
hunok, avarok, magyarok – az akkor létező legmodernebb sztyeppei technológiával érkeztek a Kárpát-medencébe.
De, mint a fentiekből is látható, e három korszakban merőben különböző folyamatok mentek végbe a keletről érkezettek körében, különböző méretű csoportokról van szó, máshogy reagáltak az új életkörülményekre, és máshogy alakult a keleti és a helyi népességek együttműködése is.
Végső soron a magyarság stratégiája és sorsa bizonyult a legsikeresebbnek.
Mire „készüljünk” a jövőben a témával kapcsolatban?
A Kárpát-medencén belüli 4–10. századi népességgel kapcsolatban annyi most a folyamatban lévő, nagy mintaszámon alapuló kutatás, hogy a következő években számíthatunk a korábban említett, távoli rokoni kapcsolatokra építő vizsgálatok jelentős kiterjesztésére. Így kisebb régiókra lebontva, de az egész térségre vonatkozóan is mélyebb ismeretünk lesz a kontinuitás és a népességváltozás kérdéseiben.
*
További érdekes képek:
Nyitókép: Képernyőmentés
Külföldi szakvélemény is megerősíti a Magyarságkutató Intézet egyik munkatársának azon sejtését, hogy Székesfehérváron azonosították Hunyadi Mátyás királyunk csontvázát – tudta meg a Mandiner. Reagált a Magyarságkutató Intézet!
Szintlépés még a korábbi ellenzéki pártokhoz képest is, hogy a látszatra sem adnak. Takács Péter egészségügyi államtitkár írása.
Egy éven keresztül folyamatosak voltak a támadások a magyar főváros ellen.
Nemrégiben izraeli régészek jelentős felfedezést tettek az észak-izraeli Megiddóban.
Knut Abrahammal Németország és Magyarország kapcsolatáról, valamint hazája jogállamisági kérdéseiről és új Ukrajna-politikájáról beszélgettünk. Interjúnk.
Abból kiindulva, hogy az Egyesült Államokra már nem lehet számítani, európai nukleáris elrettentés van kialakulóban, vagyis az USA helyett Franciaország fog megvédeni minket. Boris Kálnoky írása.
Az ember nem tehet jobbat, minthogy teljesíti Isten akaratát.
